Felnőttoktatás

bal

A BAGázs Felnőttoktatás programja az általános iskolai képzésből kiesett felnőtteknek nyújt lehetőséget arra, hogy befejezzék a nyolc osztályt, így jobb lehetőségeik legyenek a munkaerőpiacon.

A bagi telepen élők között sok embernek nincs befejezett általános iskolai végzettsége, ami akadályt jelent a munkavállalás, munkaügyi hivatal által tartott képzések elérése terén.  Ez kirekesztődéshez, munkanélküliséghez és bűnözéshez vezethet, ami pedig még tovább növeli a társadalmi és gazdasági szakadékokat.

bal

 

A program háttere – tanulni akarunk

A felnőttoktatás igénye belső, a telepről induló kezdeményezés volt – a telepen élő felnőttek felismerték a problémájukat, sőt a lehetőségeiket is. Látták, hogy a kilátástalanságból az oktatás jelenti a kiutat és a bennük megfogalmazódott igénnyel a BAGázshoz fordultak: tanulni szeretnének. A felmerült igényre a BAGázs csapata két hónapon belül reagált, a nehéz szervezési körülmények ellenére. Magyarországon ma általános iskola nem szervezhet felnőtteket célzó általános iskolai képzést, és nagyon ritka a hasonló kezdeményezés.

2015 decemberében találtunk rá a Miskolci Jezsuita Szervezet Lehetőségek Iskolája nevű programra, akik többek között a budapesti Kesztyűgyárban tartanak felnőttoktatást. A Lehetőségek Iskolája program koordinátora, Csapó Barbara által biztosított szakmai és intézményi támogatásnak köszönhetően rekord gyorsasággal indítottuk el a programot 2016 februárjában.

A program szakmai hátterét részben a Lehetőségek Iskolája, részben a BAGázs oktatási módszertana, illetve az önkéntesek szakmai tudása alakítja. Az Felnőttoktatás első napjai a szintfelmérésről szóltak, melynek eredményeképpen a tanulókat csoportokba soroljuk. A tananyagot az igényeknek megfelelően praktikus tudássá igyekszünk alakítani oly módon, hogy minden félév végén a tanulók sikeres vizsgát tegyenek majd.

A tanítók – lelkes és motivált önkéntesek

A programot önkéntes tanárok segítségével valósítjuk meg. Minden önkéntes tanár először egy online és egy klasszikus önkéntes képzésen vesz részt, melynek során csapatot is építünk, átbeszéljük a félelmeket, motivációkat és az önkéntes munka sajátosságait a BAGázsnál. Jelenlegi önkénteseink jellemzően tanuló és dolgozó emberek, sokféle területről jönnek, tapasztaltak, motiváltak, érzékenyek, kreatív munkájukkal formálják és valósítják meg ezt az álmot.

Segíteni ugyanis az tud, aki más, jobb életkörülmények között él, más tapasztalatokat és szokásokat hoz a közösségbe. „Részt vállalni a rászorulók helyzetének javításában mind a szociális érzékenységünket tekintve, mind pedig a hosszútávú következményeket szem előtt tartva, megtérülő beruházás.” – vallja egy telepi tanár. „Arról nem is beszélve, hogy büszkék vagyunk a diákjainkra, elképesztő bennük az elszántság!”

A tanulók – negyvenévesen az iskolapadban

A tanulást kezdeményező telepi felnőttek jelentős hányada az általános iskolát sem fejezte be, és sokan voltak teljesen írástudatlanok is. Az iskolapadba lelkesen és büszkén beülő felnőttek motivációi különbözőek: van anyuka, aki azért tanul olvasni, hogy végre maga olvashassa az esti mesét a gyerekeinek, van apuka, aki az állandó kiszolgáltatottság érzésétől szeretne végre szabadulni: „Ne kelljen már segítséget kérni egy nyomtatvány kitöltéséhez.”. Egy nagymama például 55 évesen most ült először iskolapadba, ő az egyik legszorgalmasabb diák. „Szeretném a kisunokák leckéjét érteni, sőt ellenőrizni is.” Az egyik legfiatalabb, 19 éves tanuló pedig szakmát szeretne. Szakmát, majd jogosítványt és munkát ahhoz, hogy a családalapítás ne ütközzék leküzdhetetlen akadályokba.

A legtöbb, az iskolapadot felnőtt fejjel választó résztvevő legfőbb célja, hogy kilábaljon a  – sok esetben generációk óta – reménytelen élethelyzetből, esélyt kapjon a munkavállalásra, egy jövőbeli szakma kitanulására, és persze arra, hogy egy szebb jövőt teremtsen a gyerekeinek.

MOLNÁR ZSUZSKA

MOLNÁR ZSUZSKA

Programkoordinátor

Kérdésed van?
Írd meg a molnarzsuzsa@bagazs.org címre!

Kanalas Éva - Léna

Kanalas Éva - Léna

Telepi programkoordinátor

Lakatos Istvánné - Kati

Lakatos Istvánné - Kati

Telepi programkoordinátor

Öröm olyan emberekkel, tanulókkal foglalkozni, akik érdeklődnek, akarnak. Sokan munka mellett, több gyerekes szülőként vállalták az iskolát, az egyébként meglehetősen nehéz életkörülményeik mellett. Nagyon fontosnak tartom az oktatást, és minden elismerésem azoknak, akik saját erejükből próbálnak fejlődni, tudást, műveltséget szerezni. Elvégezni a nyolc osztályt, hogy tovább tudjanak lépni az életükben.

Borsósné Egger Zsuzsanna

Önkéntes tanár

pwc_logo

A programot a PwC Magyarország (is) támogatja.

TÁMOGASD TE IS
A TANULÁSUKAT!

bal
Az ő jövőjük mindannyiunk jövője is. Támogasd felnőttoktatás programunkat egyszeri vagy rendszeres támogatással!

LEGYÉL TE IS ÖNKÉNTES!

bal
Legyél te is a BAGázs tagja! Ha úgy gondolod, hogy hozzá tudnál járulni a BAGázs munkájához az időddel, energiáddal, tudásoddal, vagy bármi mással, jelentkezz hozzánk önkéntesnek!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

bal

Ha kíváncsi vagy, hogy mi minden történik nálunk a telepen, iratkozz fel a hírlevelünkre! Negyedéves gyakorisággal küldünk neked egy levelet, amiben írunk eredményeinkről, programjainkról, bemutatjuk, hogy mivel foglalkozunk éppen a BAGázsnál.